Kihasználók és nagylelkűek - Kik a boldogabbak?

  • Kezdőlap
  • -
  • Blog
  • -
  • Kihasználók és nagylelkűek - Kik a boldogabbak?

Egy nemrégiben lezajlott beszélgetés kapcsán felmerült bennem, hogy írnom kellene egy könyvről, amit nagyon fontosnak tartok határhúzás, önmagunkért való kiállás szempontjából. Egész pontosan arról beszélgettünk, hogy mit tehetünk, ha valakivel kapcsolatban azt érezzük, hogy felborult adok-kapok egyensúly.
Az Adni és kapni című könyvben három féle embert különböztet meg Adam Grant, a kihasználókat, viszonzókat és a jótékonykodókat.
 
A kihasználók csak kapni akarnak – minél többet -, sohasem adományoznak nagylelkűen (kivéve, ha biztosak a nagyobb visszatérő haszonban). Sőt, ha tehetik, vissza sem adják a másoktól érkező jóindulatot. Mintha mindenki csak azért lenne a világon, hogy őket kiszolgálja. Miből ismerheted fel őket? Természetesnek vesznek mindent, amit mások tesznek értük, és mivel természetes nekik az, hogy mindenki értük van, ezért egyre több dolgot várnak el másoktól, a világtól. Amolyan a kisujjamat nyújtom, a karomat vágja le érzésünk van a közelükben.
„Olyanfajta férfi volt, aki nem azért nem hajtja le a vécéülőkét, mert elfelejti, hanem, mert fel sem merül benne, hogy más is van a világon.”
 
A viszonzók nem kezdeményeznek, de minden kapott szívességet igyekeznek viszonozni. Ha valaki nem jófej velük, ők sem azok, ha emberséggel közelednek feléjük, akkor ők is emberségesek lesznek. Belőlük van a legtöbb – ezért, ha jófej embereket akarsz látni, akkor muszáj neked kezdeményezned,  mert a legtöbben csak viszonozni képesek, rögtön jófejnek lenni nem megy nekik.

A harmadik csoport a jótékonykodók. Ők azok, akik bárkinek, bármikor adnak az idejükből,  az utolsó fillérjükből is. Sokszor lehetőségeiket túl is segítőkészek, ezért sokszor kihasználás áldozatai lesznek – főként az első kategória tagjai által. A szerző által végzett kutatás alapján, ebben csoportban találhatóak a legboldogtalanabb emberek.
Nagyon sok ember, akit szeretek, az utolsó típusba tartozik (köztük én is), így nagyon érdekelt, hogy hogyan lehet túlélni adakozóként. Mert elsőre úgy tűnik, hogy ők a balekok, akiket mindenki kihasznál, és előbb utóbb, mindenképpen kiégés, elfáradás a vége… Rossz esetben: tehetetlenség, keserűség és bezárkózás.

A jó hír az, hogy a legboldogabbak is az adományozók között vannak! :)
De volt egy lényeges különbség a boldog és a boldogtalan adományozók között!

A boldog adományozók – bár ők is mindig nagylelkűen és segítőkészen kezdtek minden kapcsolatukban, minden helyzetben – ha a válasz nem a szívességviszonzás volt, akkor abbahagyták az adakozást. Vagyis az első lépés még különbözött a viszonzókétól, de utána már viszonzóként viselkedtek. Így megvédték magukat a kihasználástól, és nem adtak olyannak, akinek nem hasonlóan adakozó, mint ők.
 
Ami még szerintem különbség, de ez már inkább életbeli tapasztalat (és még valami, amiről később egy másik cikkben írok majd), hogy ha következő kör kezdődött, akkor megint adakozóan viszonyultak, akár ugyanahhoz az emberhez is. Hátha… :) Tehát kapott újabb esélyt. Az én tapasztalatom az, hogy két esélyadás után, ami két különböző helyzet volt, már nem érdemes próbálkozni, mert ennyiből már kiderül egy ember hozzáállása. Persze, lehetnek kivételek, de alapvetően, aki nem jó fej, az nem jó fej, aki meg jó fej, az jó fej. :)
Amit még érdemes megvizsgálni, ha valaki nem volt jófej velünk szemben, hogy ha ezt elmondjuk neki, akkor hogyan reagál. Mert nagyon nem mindegy, hogy vállalva a felelősségét azt mondja, hogy „Bocs, figyelmetlen voltam, legközelebb nem leszek bumburnyák.” – és valóban figyel is legközelebb; vagy ha bocsánatot is kér, az felszínes és illedelmes, mindenki tudja, hogy nem gondolta komolyan, és ez a legközebbi interakciónknál be is bizonyosodik.
 
Adományozóként szerintem az a legnehezebb, hogy belássuk, nem mindenki gondolkodik úgy mint mi, és nekünk kell megvédeni saját magunkat a határhúzás által.
Keményebbnek kell lennünk, mint ahogy jól esik, ahhoz, hogy megmaradjon az optimizmusunk és az erőnk, a hitünk. :)